DRINKTEC 2017: a nagysikerű rendezvény!

Széles körű tárolási és szállítási megoldások az italgyártók számára

Sikeres bemutató a Drinktec 2017-en

A műanyag rekeszeink nagy népszerűségnek örvendtek a münchen-i Drinktec kiállításon 2017. szeptemberében, ahol a Schoeller Allibert is bemutatta széles termékpalettáját. A látogatók nagy érdeklődést tanúsítottak az újrafelhasználható csomagolási megoldások iránt, úgy mint például az új italos rekeszeink, melyek fröccsöntött emblémával rendelkeznek.

 

A világ legnagyobb ital- és folyékony élelmiszeripar szakkiállítása idén hatalmas sikert aratott mind a szervezők, mind a kiállítók számára. A 170 országból származó, több mint 76 000 látogatóval a 66 éves történelme során a Drinktec a legjobb eredményét érte el, hisz 10 000-rel többen vettek rajta részt, mint az előzőleg megtartott 2013-as rendezvényen. Az idei vásár több nemzetközi látogatót vonzott, mint valaha: 67%-a Németországon kívűlről érkezett. Egy független felmérés szerint a látogatók és a kiállítók nagyon elégedettek voltak a rendezvénnyel. Idén először, a Drinktec részeként a SIMEI pincészet és a palackozó ipari szakvásárát is megtartották. Az eseményhez tökéletesen illeszkedve lehetővé tette új célcsoportok elérését.

 

A fröccsöntött logók (IML-ek) a legnagyobb figyelemfelhívók

 

80 országból összesen 1749 kiállító vett részt. A Schoeller Allibert kiállítóhelyével az A2-es Hallban találkozhattak. A látogatók nagy érdeklődést mutattak a vállalat sokoldalú műanyag tartályaival és egyedi design-megoldásaival kapcsolatban, mint például a fröccsöntött emblémák (IML-ek), amelyek könnyen integrálhatók a meglévő fröccsöntési folyamatokkal. A címkék általában olyan nyomtatott műanyag filmek, amelyek csak néhány tized milliméter vastagok. A tervek a fotorealisztikus nyomatoktól a 3D-s nyomtatásig terjednek. Mintaként a Schoeller Allibert bemutatta a Grupa Zywiec S.A. lengyel sörfőző cég 20 x 0,5 literes sörös rekeszét, valamint a Krombacher sörfőzde természetes sörpincében érlelt sörének újrafelhasználható rekeszét. Az IML-nek és a speciális felületi struktúrának köszönhetően a 24 x 0,33 literes palackos sörös rekesz az eredeti anyagot imitálva faerezetes hatású, amely a sörpincészet termékeinek minőségét és eredeti rusztikus képét hangsúlyozza.

 

A Schoeller Allibert bemutatta a ComboLife összecsukható konténereit, melyek kivehető zsákokkal is felszerelhetőek, így biztosítva a biztonságos, higiénikus és költséghatékony folyadékszállítást. A használói számos előnyt fognak felfedezni a többi ömlesztett tartály (IBC) rendszerekhez képest, melyek hordókon  vagy acéltartályokon alapulnak: mivel könnyű megtölteni, üríteni vagy szállítani. Ezenkívül újrafelhasználhatóak, amely jelentősen csökkenti a csomagolási hulladékok keletkezését.

 

A szakkiállítás sikerrel zárult

A Schoeller Allibert számára a Drinktec 2017 teljes sikert aratott. A Benelux országokból, Franciaországból, Spanyolországból, Csehországból és Németországból származó kollégák örömmel látták a nagy tömegeket. "Nagyon izgalmas volt látni az iparági látogatók nagy számát és a termékeink iránti élénk érdeklődést" - összegzi Frank Reininghaus, a Schoeller Allibert italgyártásért felelős értékesítési igazgatója. "Sokan megragadták az alkalmat arra, hogy alaposan megvizsgálják termékeinket, hogy megismerjék általuk, hogyan biztosíthatják az italok és folyadékok hatékony tárolását és szállítását."

 

Képek:

 

 

1. ábra: A 2017-es Drinktec szakkiállításon a Schoeller Allibert bemutatta széleskörű újrafelhasználható műanyag italos rekeszeit.

 

 

2. ábra: A lengyel sörgyár a Grupa Zywiec S.A. fröccsöntött emblémát használ az új, 20 x 0,5 literes rekeszéhez.

 

3. ábra: Az IML-nek és a speciális felületkezelésnek köszönhetően a 24 x 0,33 literes sörös rekesz élethű fa megjelenése kihangsúlyozza a Krombacher márka hagyományos jellegét.

 

Képek: Schoeller Allibert GmbH

Vissza az áttekintéshez

Maradjunk kapcsolatban

Iratkozzon fel hírlevelünkre hogy elsőként értesülhessen minden aktualitásunkról!